Szeptember 23-án a Pestszentimrei Evangélikus Gyülekezet adott otthon az idei munkatársi csendesnapnak. Lelki elmélyülésünket segítette elő a nyitó és záró áhítat, melyet iskolánk tanáraiból álló zenekar kísért, ezzel megadva az esemény ünnepélyes keretét. A mindennapi élethez, munkához a „tudatalatti előítéletek” kiküszöböléséhez adott gyakorlati segítséget Wochna Marek mentálhigiénés szakember. Marek az interaktív feladatokból közösen levont tanulságokat elméleti háttérinformációval támasztotta alá. A nap második részében csapatokra bontva, játékos formában ismerhettük meg az iskola dolgozóit és különböző próbákat kiállva érezhettük, hogy „egy hajóban evezünk” és együttműködve, közös erővel könnyebben elérhetjük a kitűzött céljainkat. A nap végére nemcsak egy körbeadott fonalgombolyag kötött minket össze, hanem egy láthatatlan fonal maradt az óvodai mindennapokban köztünk, ami azóta is átível a Ferihegyi úton, és a két tagintézményt is összekapcsolni hivatott a nap folyamán megélt találkozások, beszélgetések és mosolyok által.
