Ezzel az énekkel kezdtük ma reggel a tanév utolsó felsős áhítatát, amelyet különlegessé és emlékezetessé tett, hogy az egész felső tagozat együtt volt, miközben áldással bocsátottuk útra végzős, nyolcadikos diákjainkat.
Márta néni az igehirdetésben arra a kérdésre kereste a választ: Van-e értelme annak, amit teszünk, tanulunk, megélünk? A Prédikátor könyvének sorai emlékeztettek arra, hogy sok minden hiábavaló, múlandó és változó ebben a világban. Mégis van valami, ami biztos alap marad: a Krisztusba vetett hit. Ahogyan a Római levélben olvassuk: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.”
Hálát adtunk a korábbi évek és az elmúlt tanév örömeiért és kihívásaiért egyaránt, hiszen Isten mindezeken keresztül formált, erősített és vezetett bennünket.
Különösen a nyolcadikos diákokért imádkoztunk, akik most új szakaszhoz érkeztek életükben. Isten áldását kértük rájuk, hogy adjon nekik bátorságot az ismeretlenhez, bölcsességet döntéseikhez, kitartást feladataikhoz, és őrizze meg őket szeretetével minden élethelyzetben.
Az áldás során minden végzős diák személyre szóló igeverset és az iskolai énekeskönyvet kapta útravalóul. Ők pedig emlékként egy-egy fényképet tűztek ki, amely a tanév végéig az aulában lesz látható.
Hisszük, hogy Isten kíséri végzőseinket további útjukon is, és bármerre vezet az életük, soha nem lesznek egyedül.
„Legyen áldás az úton…”
Várócziné Elekes Aranka
iskolalelkész