Advent második hetének meghitt fényeiben különleges koncerttel ajándékozta meg a közösséget a Podmaniczky Evangélikus Általános Iskola 2025. december 10-én. Az adventi hangulatot áthatotta a gyermeki tisztaság és a közös ünneplés öröme, amikor a Bakancsos utcai evangélikus templom megtelt énekszóval és zenével.
A gyermekkórust Göncz-Tóth Szilvia pedagógus vezette, a citerazenekart Burillák Angéla irányította, a német csoport zenei produkcióját Makai Henrietta pedagógus készítette fel. Színpadra lépett a Podi Zenekar is, iskolánk lelkes pedagógusai és diákjai alkotta csapat, valamint Ábrám Botond, 7.a osztályos tanulónk, aki a Happy X-Mas című dallal ajándékozta meg a közönséget. Az est egyik szívet melengető pillanatát a pedagógus trió, valamint a gyerekek és pedagógusok közös énekkari produkciója adta.
A meghitt, nagysikerű koncert valódi adventi élménnyé lett.
Hálás köszönet illeti mindazokat, akik munkájukkal, szeretetükkel és odaadásukkal hozzájárultak a rendezvény megvalósításához.
Fotók: Faragóné Hájos Hajnalka
