Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

Podmaniczky Evangélikus ÁLTALÁNOS ISKOLA

Jézus a bordásfal alatt

Rendhagyó, adventi alkalmak a tornateremben

Két alkalommal is vendégek érkeztek iskolánkba a Palánta Misszió munkatársainak kíséretében. E szervezet célkitűzése, hogy a gyerekeket, tinédzsereket megismertesse a Biblia tanításával, a szeretet Istenével, az élő Úrral, Jézus Krisztussal. Ezzel a szándékkal érkeztek és hoztak külföldi vendégeket magukkal most is. Mindkét találkozásnak iskolánk tornaterme adott otthont.

November 28-án hét felnőtt érkezett Angliából, akik egy Bibliaiskola tanulói. Közülük van, aki már a nyugdíjas éveihez közelít, mégis úgy döntött, hogy tanulmányozza Isten igéjét, hogy missziós szolgálatával mások is megismerhessék a világ Megváltóját. Természetesen a „Podi”-s gyerekekkel való találkozásukkor is a Jézushoz tartozás öröméről szóltak. A vidám, sok nevetéssel tarkított együttlét közben negyedik – hatodik évfolyamos diákjaink abból is ízelítőt kaphattak, hogy az angol nyelvet hányféle dialektussal beszélik az Egyesült Királyság különböző vidékein élő, vagy a korábbi gyarmatokról letelepedett emberek.

December 5-én pedig bábelőadáson vett az első három évfolyam tanulóserege a tornateremben. Réges-régen karácsonykor címmel mutatták be a 2023 ádventjére készült bábjátékukat a Palánta Misszió önkéntes munkatársai. Most nem a pásztorok vagy a bölcsek, hanem dromedár, a napkeleti királyok kincseit szállító teve és egy szamár szemével láthatták kisiskolásaink az ismert betlehemi történetet. Már az elején vidám kuncogás kísérte a kedvesen humoros bábfigurák megjelenését, nem beszélve arról, amikor a „színen” még egy kotkodáló tyúkocska is megjelent. Elhalkult ám a „nézősereg”, amikor egyszer csak érteni kezdték az előadás lényegét, hogy a karácsonyi történet nem a betlehemi jászolnál ért véget. Isten ennek a két állatnak szerepet szánt. A bölcsek tevéje menekíthette a kis Jézust Egyiptomba, és a szamár hordozta a hátán a már felnőtt Megváltót virágvasárnapon, a jeruzsálemi bevonuláskor.

Bizony nem karácsonykor ért véget a történet, de még csak nem is a győzelmes húsvéttal. Mert a történetnek nincs vége, folytatódik. Velünk folytatódik mert Jézus ma is közénk jön, megszólít és szeretetét kínálja felénk … bárhol … a templomban, otthonainkban, vagy akár egy tornaterem bordásfalai alatt.

B. Pintér Márta iskolalelkész

Fotók