A 2020. év utolsó tanítási napján – december 18-án – karácsonyi hangulatban néztük meg a gyerekekkel Panov apó történetét. Különleges volt ez a nap, mert egy olyan ünnepi istentisztelettel kezdődött, amit egészségünk védelmében szintén csak felvételről láthattunk. Ebben a felvételben szereplőként jelentek meg azok a gyerekek, akik később nézőként ültek a bábelőadás elé. Mária kis szamarának történetét játszották el, aki betöltötte küldetését, mikor elvitte gazdáját Betlehembe.
Panov apó meséje után, egy beszélgetés során, már saját gondolataikat mondták el. Próbálták megfogalmazni, hogyan kerülhetnek az emberek Jézus közelébe. Mennyire fontos a segítő szándék, a figyelmesség, a jóság. Advent idején ők is igyekeztek egymás felé jó cselekedetekkel fordulni. A mesefilm megerősítette őket abban, hogy a szeretet a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatnak, ami által Jézust is a szívükbe fogadhatják.
