Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

Podmaniczky Evangélikus ÁLTALÁNOS ISKOLA

Mikulás buli

Múlt pénteken, délután újító szándékkal a PODI történetében először került megrendezésre Mikulás-buli a felső tagozatosok részére.

Az eseményt egy közös Kahoot játék nyitotta meg a tornateremben, ahol a diákok 10-15 fős csapatokba rendeződve Szent Miklós életéről szóló kvízkérdésekben mérhették össze a tudásukat. Majd megkapták menetlevelüket, melynek segítségével egy adott útvonalon haladva járhatták be az iskolát. A különböző termekben, különböző tanárok várták őket egy-egy kreatív és a témába vágó vetélkedővel. Volt szendvicskészítő állomás, ahol a gyerekek többek között karácsonyi süteményszaggatókkal vághatták formára a feltéteket a kenyereikhez. Egy másik teremben Just dance kihívásként az „All I want for Christmas” című zenére kellett adott mozdulatokat minél pontosabban eltáncolniuk. Máshol hóember építés zajlott; a csapattagoknak időre egy társukra annyi ruhát kellett ráhúzniuk, amennyit csak tudtak. Ezzel párhuzamosan karácsonyfa rajzoló kvízen vehettek részt, kirakózhattak és szurkolótáblát készíthettek a diákok. Az iskola egy pontján szörppong bajnokságot tartottunk, ahol pingponglabdákat kellett szörpös poharakba pattintani. Nagy népszerűségnek örvendtek még a TikTok játékok, és az ügyességi sportjátékok, valamint a szabadulószoba is.

Az este a szokásos tornatermi sulidiszkóval zárult. A táncparketten nem sokkal a vége előtt egy hatalmas vonatozás alakult ki, amihez minden résztvevő csatlakozott. Az óriási szerelvény percekig kígyózott a szűknek bizonyuló helyiségben. A jó hangulatot mi sem bizonyítja jobban, hogy az utolsó percekben pedig a nap fénypontjaként a jelenlévő gyerekek és tanárok egyszerre adtak elő egy közös koreográfiát.

Nagyon tartalmas és vidám délután volt. Köszönjük a szervezőknek, minden résztvevő tanárnak, de különösen Szebenyi-Ujj Nóri néninek, hogy létrejöhett ez a rendezvény.

Gonda Zsigmond Dávidné Palásthy Krisztina

Fotók