Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság az elmúlt évekhez hasonlóan 2022-ben is alkotói pályázatot hirdetett több korcsoportban: óvodás gyerekeknek, általános iskolás, valamint középiskolás tanulóknak. Központi témája a tűzmegelőzés, a tűzvédelem fontossága volt, melyet a pályázóknak kézműves vagy irodalmi alkotások által lehetett bemutatni.
Iskolánkból a 3.b és a 4.b osztály diákjai indultak a versenyen. A tűzoltók izgalmas, kihívásokkal teli világát hangsúlyozva, nagyon sok egyéni rajzot készítettek és két, csapatban fogalmazott tanulságos történet is született.
A fővárosi bírálóbizottság döntése alapján, az irodalmi alkotás kategóriában:
I. helyezett lett: Csávás Tira és Jankovics Dalma 4.b osztályos tanulók munkája
II. helyezett lett: András Regő, Czakó Péter és Marosi Levente 4.b osztályos tanulók munkája
Díjazott tanulóink az emléklapokat és a tárgyi jutalmakat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon vehették át június 2-án.
Az első helyezett alkotás továbbjutott, részt vesz az országos döntőben is!
Szeretettel gratulálunk valamennyi pályázónak, büszkék vagyunk díjazottjainkra és nagyon drukkolunk az országos döntőbe jutott lányoknak!
