Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

Podmaniczky Evangélikus ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZERETET-tel érkezett holland vendégek az iskolában

Április 20-án, aznap, hogy visszatértek diákjaink a nagyheti szünetről máris izgalmas program várta őket. A Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió támogatásával egy holland bibliaiskola tanulói jöttek el hozzájuk, hogy rendhagyó nyelvórán mutassák be országukat, megkóstoltassák nemzeti édességüket, a medvecukrot, legfőképpen pedig azért, hogy beszéljenek hitükről és bátorítsák fiataljainkat, hogy érdemes Krisztus követésébe szegődni.
Azt gondolnánk, hogy egy bibliaiskola diákjai fiatalemberek. Hát nem! Civil állásokban dolgozó, több diplomás felnőttek jöttek közénk, akik az életükből négy esztendőt szánnak arra, hogy a Szentírást mélyebben tanulmányozzák, és a végzés után Isten szavának önkéntes hirdetőivé válhassanak. A Magyarországra jövetelük, vagy ahogyan ők nevezték: a missziói útjuk, egyfajta terepgyakorlatot jelent a képzésükben.
Mind erről a háttérről, erről a tiszteletreméltó, „szent” elköteleződésükről a mi diákjaink természetesen semmit sem tudtak. Ők csupán élvezettel követték holland vendégeink beszámolóit. Hallgatták mennyire másként hangzanak az általuk is ismert angol kifejezések sajátos flamand „akcentusban”. Jó lehetőség volt ez az alkalom annak a megtapasztalására, hogy noha közös nyelven értekezünk, néha mégis nehéz megértenünk egymást. És bizonyára megérezték tanulóink azt is – hiszen átsütött a kreatívan összeállított tanórai programból is -, hogy mennyire fontos a vendégek számára Jézus szeretete. Erről énekeltek, erről személyesen is vallottak, és feladatként is ezt adták a gyerekeknek. Arra kérték őket, hogy írjanak rövid jókívánságot, áldó gondolatot egy darabka papírra. Ezt aztán egy felfújt lufin keresztül kellett a levegőbe dobálniuk és átküldeniük egymásnak. A nagy lelkesedéssel, óriási sikoltozással kidurrantott léggömbökben aztán mindenki megtalálhatta a neki szóló üzenetet. Az egyik kislány cetlijére ez a négyszó lett feljegyezve, szinte az együtt töltött 45 perc összegzéseként: „Ne félj! Isten szeret.”